A hét elején egy kétnapos workshopon vehettem részt a Balaton-felvidéken. Szeretnék nektek beszámolni arról, hogy milyen is egy fotós workshop, miben segít és milyen hatása volt rám. 

A legelején kezdeném. Teót már nagyon régóta követem, a legnagyobb névnek tartom a hazai Fine Art Esküvőfotósok között. Ő az, aki inspirált és motivált már eléggé a kezdetektől, mióta eldöntöttem, hogy komolyan az esküvőzéssel szeretnék foglalkozni. Az ő képei segítettek abban, hogy eldöntsem, hogy én mindig is a Fine Art irányába szeretnék menni, és abban is szeretnék maradni. Szépnek találtam a moody, sötétebb tónusú képeket is, de valahogy mindig is egyértelmű volt számomra, hogy a világos tónusok, természetes, neutrális színek, fények, kompozíciók vonzanak. És ebben az elképzelésben kaptam mindig megerősítést, hogy igenis van itthon is olyan fotós, aki ezt a szemléletet képviseli, és számomra Teó volt az, aki irányt mutatott. Amerikában elég sokan képviselik a Fine Art vonalat, sokukat követem is már egy ideje, de olyan jó itthoni embereket találni, nem csak távoliaktól inspirálódni. 

Helyszín a csodálatos Liszkay Kúria volt Monoszlón. 

Szóval nagyon régóta kövtem Teót, és nem tudjátok elképzelni mennyire ugráltam örömömben, mikor olvastam, hogy workshopja lesz. 4 évvel ez előtt tartott a Wed Over Hills csapata (Teó, Roky és Peti) egy workshopot a szentbékkállai Kőtengernél. Nekem akkor még tojáshéj volt a fenekemen és csak áhítozva néztem, hogy mennyire jó azoknak, akik ottlehetnek azon a workshopon és tanulhatnak a szakma nagyjaitól. (nem mellesleg olyan környezetben, ami számomra az álom! A kőtenger örök szerelem nekem... természetes a jegyesfotózásunk is ott volt és azóta is minden évben 2-3x visszajárunk sétálni, függőágyazni. ah.. örök szerelem) Szóval akkor nagyon irigykedve néztem, és amint kijöttek az első bejegyzések és képek a workshopról én már olvastam és ittam minden szót... Azóta a rajongásom Teóék munkája felé csak növekedett és így mostmár értitek remélem, hogy miért ugráltam örömömben, mikor olvastam, hogy újra workshop... ráadásul a Balaton-felvidéken. (pls valaki vegyen nekem egy házat ott a Káli-medencében:D nincs más vágyam..)

Ahogy olvastam a workshop részleteit, hogy miről lesz szó... végig csak ez kattogott a fejemben, hogy úristen ez is mennyire érdekel, meg ez is, meg ez is.. és minden egyes pontra az volt a reakcióm, hogy oh.. hát én pontosan erről akartam hallani mindig is, ebben és ebben szorulok segítségre és iránymutatásra.. és eskü minden pontról ezt éreztem. 

Úgyhogy egy elég rövidnek mondható tipródás után, ami igazából csak abból állt, hogy drága férjem beleegyezését kértem, jelentkeztem is. Tényleg végtelenül lelkes voltam, ezt támasztja alá ez a kis szösszenet is, amit Teónak írtam, mikor jelentkeztem: "Kedves Teó! Nagy várakozással és örömmel jelentkeznék a workshopra. Annyira álomszerű minden téma... Pontosan ezek azok, amikre elképesztően kíváncsi vagyok. Jaj, nem tudom elmondani, tegnap óta letörölhetetlen mosoly van az arcomon, annyira motivált lettem... " szóval így kezdődött.

Aztán teltek a hónapok és egy személyes konzultációra volt lehetőségem Teóval, ami mégjobban megbolygatott. Olyan szintű lelkesedést kaptam az az egy óra alatt, amit szerintem még sosem éreztem. 5 évet tanultam a fotós "szakmát" de most éreztem először(!) azt, hogy valaki őszintén megerősít abban, hogy jó úton járok, nem veszett fejsze nyele az eddigi munkám és a céljaimat képes leszek elérni. Teó, aki számomra a hazai Fine Art legnagyobbja, visszajelzett a munkámmal kapcsolatban, megerősített és ezzel olyan szintű löketet adott, amit nem igazán tudok elmondani. (biztosan nektek is megvan az az érzés, amikor nagyon tiszteltek egy személyt és egyszer lehetőségetek van vele beszélni és ő elmondja, hogy amúgy tök jó amit csinálsz...és van jövőd..) ah. nah. értitek remélem. 

Úgyhogy ez a kis konzultáció után a végtelen öröm és az attól való sírás kerülgetett...

Hát ilyen lelkesedéssel vártam a workshopot. 

El is érkezett a nap, április 25. Már előző napokban nagyon figyeltem az időjárást és nagyon izgultam, hogy nehogy essen az eső... de reggel napsütésre ébredtem. Ebben a csoda időjárásban vezettem le Monoszlóra a Liszkay kúriába. Út közben kellemes utazós zene a spotyról.. teljes ámulat volt nekem. A Balaton-felvidéken vezetni... jaj. el sem tudom mondani.. Hogy lehetek ennyire szerelmes egy tájba?... fura. de imádom :P

Negyed 10 körülre értem le. Már páran kávéztak a teraszon, Teó nagyon kedvesen fogadott. Már a hely szépsége és a kilátás is lenyűgözött. Izgultam, hogy senkit nem ismerek.. hogyan fognak alakulni a dolgok... nem vagyok egy könnyen nyitó típus, ha ismeretlen, nagyobb társaságról van szó. Kicsit mindig feszengek... és persze ez most is így volt, de végtelenül kedves emberekkel találkoztam, akikkel a szakma természetesen közös volt, így volt miről beszélni. :)

10-kor kezdődött az első előadás. A bemutatkozás segített a gátlásaim oldásában, az utána következő előadásokban pedig Teó végtelen kedvessége, lelkesedése és lazasága nagyon magával ragadott. Délután Budapest Wedding, Helmeczi Dóri előadása egy frissítő bomba volt a napban, utána pedig a délutáni fotózás következett. 

A fotózás egy styledshoot volt, ami nagyjából azt jelenti, hogy egy megrendezett "esküvő", inspirációs fotózás, aminek a képanyaga a menyasszonyoknak inspirációt nyújt, a fotósnak pedig lehetőséget a kreativitásra.

A készülődéstől kezdve a páros fotózáson és a szertartáson át a vacsoráig minden eseményről készült kép. A csodálatos dekorációt Blush Wedding Decor - Letti tervezte és kivitelezte.

Az időjárás késő délutánra kicsit felhős lett, de szerencsére a fotózás végén szakadt csak le az ég. :P

Kedd reggelre megint csoda időt kaptunk, a reggeli fények győnyörűek voltak. Sétáltam egyet a friss levegőben a len gatyámban és magamba szívtam minden tavaszi illatot és a tanúhegyek látványát elraktároztam a fejemben. (úristen... lassan betelik a tárhely a fejemben, annyi van már ezekből a tanúhegyes látványokból...)

Ezen a napon is végtelenül hasznos előadásokon vehettünk részt. Teó, Roky és Peti annyi évet spórolt meg nekünk azzal a sok információval, amit átadtak. Végtelenül hálás vagyok. 

Peti Malajziában élt az utóbbi években és csoda inspiráló volt őt hallgatni, arról, hogy hogyan kezdte ott kint a fotós karrierjét, milyen nehézségekkel kellett szembe néznie, mit és hogyan oldott meg. 

A második nap délutánja is fotózással telt. Az időjárás aznap jobban kedvezett nekünk, bár az első napiért sem panaszkodhatunk. Kaptunk napsütést, gyönyörű égboltot, tiszta időt. 

Nagyon sok képet készítettem, de igyekeztem most ehhez a bloghoz csak keveset, de a számomra talán legkedvesebbeket hozni. Ha több képre vagytok kíváncsiak, a héten felkerül az albumok közé egy nagyobb válogatás, érdemes majd visszanézni :)

Összességében a workshop számomra egy bombajó löket volt, tele írtam a füzetemet és olyan mennyiségű motivációt kaptam, hogy el sem tudom mondani. A feladatok összevissza cikáznak a fejemben, teli vagyok ötletekkel, megvalósítandó tervekkel, lassan azt sem tudom mivel kezdjem. De most hétvégén lesz egy kis időm leülni és rendszerezni, átgondolni és ülepedni hagyni azt a sok tudást, amit Teó, Roky és Peti átadott ez a csoda két nap alatt. 

Hogy pontosan mit is adott nekem ez a workshop csak pár szóban: Lendületet, motivációt, kapcsolatokat, inspirációt, tudást, tapasztalatot, reményt, biztos pontokat, közös pontokat, társaságot, szakmai közeget. Feltöltött szellemeileg és lelkileg, lemerített fizikailag, de ez az az igazán jó lemerültség. 

Hálás vagyok Teó, Roky és Peti azért a végtelen munkáért, amit beletettetek, hogy ilyen alapos és sokrétű tudást adtatok át, hogy vagytok és irányt mutattok, hogy engedtek betekintést a saját munkátokba, annak minden részébe, hogy megosztjátok a tapasztalataitokat és lerövidítitek nekünk azt az utat, amit ti évek alatt, kemény munkával tettetek meg. Hálás vagyok a kedvességetekért, vidámságotokért, nyitottságotokért, amivel voltatok felénk. 

Klisé, de sosem fogom elfelejteni ezt a két napot, és úgy érzem óriási nyoma van már most bennem, és bízom benne, hogy a munkám fejlődésében is ez az alap lesz az, amihez mindig vissza fogok tudni térni, és tudom, hogy ez az a pont, ami óriásit lendített rajtam és évek múlva is ez lesz az a pont, amire azt fogom tudni modani, hogy ez indított el igazán a fotós utamon, amin járok.